fogarassy.mihaly.iskola@gmail.com | 0266 364 720

fogarasy fejlec 2 400



2016

Nagyszünet, 2016 április - június

Sok vigyort, szép búcsúzkodást és sikeres évzárást, fogarasysok!

Ismét eltelt egy szakasz, igazából a tanévből megmaradt szakasz legnagyobb része már mögöttünk van: lecsengtek a versenyek, iskolai rendezvények, vetélkedők, bulik, ünnepségek, sőt még a kirándulások nagyja is. Ha jól belegondol az ember, nincs is más hátra, mint egy-egy javító felelés, a búcsú a nyolcadikosoktól és a várva várt évzáró a Gyémántcsiszoló eredményhirdetésével. Szóval már látszik a vége a 2015–2016-os tanévnek, és mi megállíthatatlanul robogunk is feléje. Sebaj.
A Nagyszünet viszont ismét elcsúszott – ezúttal elég rendesen. Így végü-lis, amit a kezedben tartasz, az egy “utolsó negyedévi” kiadvány, benne rengeteg hírrel, eseménybeszámolóval – olyanokkal is, amelyek március óta váratnak magukra. A vakációra egy utolsó lendülettel ajánlókat is kaptok, faggatózunk kicsit a becenevekről, megismerkedünk Páll Ildikó tanárnővel és Tamás-Szóra Tamarával, Sára megtanít minket limonádét és turmixot ké-szíteni, aztán érzékeny búcsút veszünk a három nyolcadik osztálytól és természetesen a szerkesztőség végzős tagjaitól is.
Ha sikerült kedvet csinálni az idei utolsó Nagyszünet-számhoz, annak csak örülünk, hiszen tudjátok, nekünk fontos, hogy olvassatok minket! És ha nem jut most idő a szünetekben vagy a délutáni szabadidőtökben az ol-vasgatáshoz, nem csüggedünk! Ott az egész nyár, valamikor csak végiglapoz-zátok a júniusi újságot is! És ha elégedetlenek lesztek, vagy csak simán töb-bre vágytok, várjátok meg az új tanévet, mert akkor is biztosan számíthattok, arra, hogy megint…

... találkozunk Nagyszünetben!

Szeretettel üdvözöl,
és szép nyári vakációt kíván

A szerkesztőség

megvalosult a magyar kormany tamogatasaval bga alap