fogarassy.mihaly.iskola@gmail.com | 0266 364 720

fogarasy fejlec 2 400



Régi rendezvények

Az Iskola másként záróhét eseményei


Iskola másként az I-IV. osztályban

067A közelgő húsvét meghatározta az I-IV. osztályosok „más iskolájának" programját. Ezt a hetet ennek szellemében szervezték meg a tanító nénik.

Nem volt olyan osztály, melyben ne szenteltek volna külön napot a húsvéti hagyományaink felelevenítésére, a népszokások ismertetésére, ápolására.

Így voltak osztályok, akik különböző húsvéti „napokat" tartottak, voltak, akik a tojásírás rejtelmeit gyakorolgatták hozzáértő népi tojásíró segítségével, és olyan osztály is akadt, amely húsvéti vetélkedőn összegezhette az ünneppel kapcsolatos ismereteit.

Volt olyan első osztály, mely közös tevékenységet szervezett a városban működő Napsugár az Esőben Alapítvány sérült fiataljaival, szintén a húsvét jegyében valamit vendégül látták a Csodavilág Napköziotthon előkészítő- és nagycsoportos gyerekeit, ízelítőt adván a közös tevékenységek révén a kis, iskolába készülő gyerekeknek.

Több osztályban is felelevenítették a húsvéthoz kapcsolódó gasztronómiai szokásokat, jellegzetes étkek receptjeit gyűjtötték, könnyen, gyerekek által is elkészłthető süteményeket készítettek, valamit számos osztály elátogatott a helyi pékségek valamelyikébe, ahol a kenyérkészítés módját tekinthették meg.A végeredmény

A másodikosok a városunkban lévő egyházi felekezetek templomaival és imaházaival ismerkedhettek meg, a nagyhéten jellemző szokásokat ismerhették meg ezáltal, valamint a templomokban elhelyezett sajátosságokat figyelhették meg.

Voltak osztályok, amelyek különböző kirándulásokon gyarapították tudásukat: az elsősök a Csíky-kertben szerveztek természetmegfigyelést, sokan ellátogattak a szárhegyi Lázár-kastályba, valamint voltak osztályok, akik a helyi mondavilág megismerésének jegyében a Both-vára kápolnához szerveztek kirándulást.

A könyv útjának megismerése érdekében számos osztály ellátogatott a Városi Könyvtárba valamint a városunkban működő nyomdákba. Itt betekintést nyerhettek a gyerekek a különböző munkafáziskoba, melyek végén aztán kezünkben tarthatjuk a kész könyvet.

Emellett olyan osztályok is voltak, akik a víz témát igyekeztek körüljárni, ennek érdekében szerveztek vízzel kapcsolatos látogatásokat, tevékenységeket.

A más iskola záró napján a múzeum által nyújtott egésznapos tevékenységen vett részt iskolánk több mint kétszáz I-IV. osztályosa. Itt minden osztálycsoport aktívan bekapcsolódott a számára kijelölt feladatokba és játékosan, másképp tanulva sajátított el rengeteg hasznos ismeretet az állatvilágból, a pecsétekről, régészetről, vagy akár a kézműves foglakozásokról, ősi harci technikákról, a lovaglásról.

Bár sokan úgy vélik, hogy a másfajta tanulás, a lazább hagulatú, gyakorlatias ismeretszerzés nem bír akkora hatással, mégis összegezvén a tevékenységek színes kínálatát, látván a jókedvű gyerekeket, amint nagy érdeklődéssel kapcsolódtak be különböző tevékenységekbe, levonhattuk a következtetést, hogy nem volt haszontalan ez a hét. Valóban más lett az iskola ezen a héten!

Alaposan kihasználtuk a napsütéses heteket, többek között egy ilyen hetet az Iskola máskéntre hangoltunk: a Fogarassy Mihály Általános Iskola V-VIII. osztályosainak rendkívül színes programsorozatban lehetett része.

Hétfő: osztálynap

Hétfőn egy úgynevezett "bemelegítő'" nap volt mindenki számára, hiszen ez volt az Osztálynap. Mindenkinél más foglalkozás volt.Többek között az osztályok társasokat, kártyákat vittek és azzal szórakoztak,vagy elmentek "kincskereső útra" a városba különböző irányokat követve, kiállítást készítettek vagy más célpontokat jelöltek ki az időtöltésre, például a nyolcadikosok is.

Kedd: hagyományőrző nap

Ezen a napon került sor a Hagyományőrző napra. Bizonyára mindenki megtalálta a számára kedves és érdekes műhelyeket, ahol eltöltötte ezt a pár órát. Ennek a napnak volt egy előnye is, hogy aki székelyruhában jött iskolába, az szerzett az osztályának +2 pontot a Gyémántcsiszolóban, és valljuk be, beszerezhettünk pár pontot, ha nem is sok annyira, de sok kicsi sokra megy, és a végén még több lesz belőle. Tehát több műhely közül is választhattunk,ahonnan kézileg készített kincsekkel térhettünk haza.

DSCN4982Ott voltak például a Kézműves műhelyek, melyekben Bíró Ilona tanárnő közreműködésével készíthettünk húsvéti díszeket a szentelt kosár mellé, vagy ott volt a gyönyfűzés lehetősége, Komán Erika és Fórika Kinga tanárnők segítségével megtanulhattunk egy egyszerű, de mégis nagyon szép gyönyfűzési teknikát, egy harmadik teremben pedig iskolánk egykori diákja, Kémenes Emőke tanított bennünket batikolni a VII.B-s lányok segítségével. Csiki Tibor tanár úrral, Kósa Annamária tanárnővel szép népdalokat gyakorolhattunk együtt a VIII. A-sokkal, melyek igazán meghozták ehhez a naphoz a hangulatot.A zene után akinek volt kedve táncra perdülni, csak pár lépcső választotta el a Néptánc-műhelytől,ahol elsajátíthattuk az első lépéseket és alapokat Székely Csilla tanárnővel és iskolánk táncosaival. Mindezek alatt lezajlott a mesemondó verseny, amelyre nagy örömünkre igen szép számmal jelentkeztek iskolánk diákjai. Újra hallgathattuk régi kedvenc meséinket,és nosztalgiázhattunk egy kicsit, és hallhattunk új meséket is, melyek belevarázsoltak a mesélő által felidézett világba. A végeredményt nem volt könnyű eldönteni Pál Judit, Vaszi Lenke és Baróti Etelka tanárnőknek, de végülis eldöntötték, hogy az első helyet nem más érdemli, mint Kinda Zsuzsánna VI. B osztályos tanulónk. A második díjat Bede Réka VII.A osztályos tanuló vihette el, és végül a harmadik díj Csorba Melinda V. A osztályos tanulóé lett. Mindezek mellett aki csendesebb foglalkozásra vágyott,a földszinten rátalálhatott a sakkozók műhelyére, ahol kipróbálhatta magát ezen a téren, de András Gabi nénivel is játszhatott népi gyermekjátékokat, akinek inkább ahhoz volt kedve. Végül ezt az egész szép, hagyományos napunkat egy közös tánc zárta le.

Szerda: múzeumnap

Szerdán sem unatkoztunk, hisz,ahogy már ti is tudjátok,akkor volt a múzeumi nap.

Hála az iskola vezetőségének,és persze a kítűnő szervezőknek,iskolánk apraja-nagyja programok sokaságában vehetett részt. Abban teljesen biztosak vagyunk,hogy itt mindenki megtalálta a kedvére való programot. A kalandvágyó gyerekeknek ott volt a külömböző harcművészetek elsajátítása, akadálypálya, lovaglás, lehetősége, de akiknek inkább alkotni volt kedvük, kipróbálhatták a tojásírást/festést (kicsit másképp), vagy elsajátíthatták a kosárfonás fortélyait is. A kíváncsi diákok sem unatkoztak, ugyanis ezeken kívül különböző kiállítások is megtekinthetőek voltak, például az ásvány-, régészet-, vagy a népviselet-kiállítás. Ezen kívül érdekességképpen most megcsodálhattuk a kitömött vadállatokat, illetve a csodaszép, nem mindennapi pillangókat is. Helyenként a műhelyeknél olykor érdekes játékokat, feladatokat találtak ki szórakoztatásunkra, ahol az is kiderült, ki mennyire figyelt oda a megnézettekre.

Csütörtök: tudás és szórakozás – vetélkedők napja

CSÜTÖRTÖKÖN nagyon sokak örömére végre elétkezett a TŐZSDE napja, illetve a FILMNÉZÉS és a KARAOKEVERSENY ideje is.

Hát azt hiszem, a Tőzsdét már nem kell senkinek bemutassuk, a iskola nagyrésze részt vett a versenyen, idén még többen, összesen kilenc csapat nevezett be. Nagyon szoros volt a verseny, de végül az első helyen végeztek a Picike Pocakon Pöckölt Pockok, második helyen a sChOOL, harmadik helyen pedig a Black Sheep csapata. Gratulálunk mindenkinek, hisz aki részt vett rajta, csak az tudhatja, hogy ez korántsem olyan egyszerű verseny, mint amilyennek látszik, úgyhogy igazán minden résztvevő megérdemli a dicséretet! De aki nem tőzsdézett, az sem unatkozott egy percig sem, ugyanis azoknak filmet vetítettek.

DSCN5048A délelőtti program után pedig következhetett az énekelni kedvelők nagy örömére a diáktanács által megszervezett karaoke-délután, amit a díszteremben lehetett megtekinteni. Köszönjük,hogy sokan eljöttetek megnéznézni, hisz itt különleges feladatot is kapott a közönség, ugyanis a zsűri díja mellett még egy közönségdíjat is átadtak, aminek a gazdáját értelemszerűen a közönség határozta meg (szavazás által). A hagyományos díjat pedig a zsűritagok adták át, akik a következők voltak: Kósa Boróka és Pál Judit tanárnők, Bodosi Dorottya, Albert Adrián V. osztályos tanulók és a tavalyi diáktanácselnök, Biró Barbara. A versenyen tényleg csak nagyon jó produkciókat láthattunk, de a zsűri ki kellett válassza azt a versenyzőt/párt, akinek a legjobban tetszett az előadása. Így a zsűri díját Blénesi Kincső, a közönségdíjat pedig Polgár-Szép Bíborka és Márton Júlia kapták. Gratulálunk nekik!

Péntek: sport és film – bemelegítés a vakációra

Végül,de nem utolsó sorban eljött a PÉNTEKI NAP is, amit, ha jól sejtem, inkább a sportkedvelők várhattak jobban, hisz itt a SPORTé volt a főszerep.

Először is délelőtt a tanár-diák focimeccset láthattuk, utána pedig VII-VIII-adikos lányok kosarazhattak. A meccsek után pedig, akinek kedve volt, megnézhette a Túl a sövényen 3D-s filmet is a díszteremben.

A pénteki nap elég rövid volt,de szerintünk ezt már senki sem bánta, hisz kezdődhetett a várva várt HÚSVÉTI VAKÁCIÓÓÓ!!!

Reméljük mindenkinek tetszett ez a "Școala altfel"-es hét, és azt is, hogy elérték ezzel a céljukat, hogy legalább egy hétig járjunk iskolába kicsit másképp. Szerintünk sikerült!

megvalosult a magyar kormany tamogatasaval bga alap