fogarassy.mihaly.iskola@gmail.com | 0266 364 720

fogarasy fejlec 2 400



2014

Nagyszünet, 2014 december

Zúzmarát, hópihét, piros sapkát, angyalszárnyat, tűzijátékot minden fogarasysnak!

Igen, itt a december. Lehullt és elolvadt az első hó, befagytak, felengedtek, majd újra befagytak a pocsolyák, eszünkbe jutott, milyen vizes cipőben tapicskolni, menekülni a hógolyók elől, sálat és zoknit szárítani a fűtőtesten, vörösre fagyott füllel sétálni hazafelé... Közben lejártak a dolgozatok, a versenyselejtezők egy része, a második sulibuli és egyéb nagy események. És mielőtt kilépnétek az annyira várt és főleg annyira megérdemelt vakációba, már itt is van a kezetekben és az iskola honlapján az újabb Nagyszünet!

Persze csupa téli ünnepi dologgal foglalkozunk, nehogy kedveteket szegjük, de azért említést teszünk a lezajlott versenyek eredményeiről, egy-két érdekes tevékenységről, amikben részt vett a Fogarasy apraja vagy nagyja, kérdezősködünk a családi karácsonyi szokásokról, ünnepi kézműveskedésre hívunk, vitatkozunk kicsit a hóban fürdetésről, és persze sokszor, ismételten szép ünnepet kívánunk nektek.

A vezércikkben először: kevés vakációs feladatot, pihentető lustálkodást, nagylelkű angyalt, finom töltött káposztát, szeretetteljes ünneplést, fergeteges szilveszter éjszakát és egy még mozgalmasabb, sikeresebb, élményekben gazdag új évet kívánunk nektek! És persze azt, hogy jövőre se feledkezzetek meg az örök randinkról, hogy...

... találkozunk Nagyszünetben!

Üdv,

A szerkesztőség

Cikk folytatása

Nagyszünet, 2014 november

Napsütéses, vad fűtéses, köd- és dérmentes meleg őszt, fogarasysok!

Igen, az időjárás velünk van: a verőfényes őszi időben gyorsabban telnek az órák, jobbak a szünetek, több a vigyorgás és kevesebb a morcos tanár... és ha már az ősz a mi malmunkra hajtja a vizet, ti se álljatok tátott szájjal: labdázzatok az udvaron, amíg lehet, szerezzétek meg azokat a jó jegyeket, amik jól jöhetnek még a félév végén, kezdjétek el szervezni a téli programokat, készüljetek az őrangyalozásra, szólítsátok le a kiszemelt fiút vagy lányt, mielőtt még eltalálna egy hógolyóval!

És persze, olvassátok a Nagyszünetet, mert a szerkesztők továbbra is teljes erőbedobással dolgoznak. Most is szó lesz a fergeteges gólyabálról, a mesevetélkedőről, az elmúlt hónap sporteseményeiről és versenyeiről, a diáktanács első üléséről, ráadásul faggatóztunk is, tanárok, diákok aktáit állítottuk össze, rákérdeztünk, hogy mit változtathatnánk, utánajártunk a szüleink diákkorának, és persze beszámolunk nektek a kifli elleni mozgalom lépéseiről. És ahogy szoktuk, ajánlunk is ezt-azt, könyvet, filmet, zenét, sőt visszatér a Gamerz Sector, a játékosok nagy örömére. Bónuszként ebben a hónapban az English Page a hátlapon jelentkezik! Közben pedig ne feledkezzetek meg rajzpályázatunkról, mert a decemberi számban már díjazunk!

Ha felkeltettük az érdeklődéseteket, lapozzatok lelkesen, és ha gyorsan az újság végére értek, várjatok egy hónapot! Mert nagyon úgy fest, hogy már nem szabadultok tőlünk, továbbra is rendszeresen...

... találkozunk Nagyszünetben!

Üdv,

A szerkesztőség

Cikk folytatása

Nagyszünet, 2014 október

Üdv újra a fedélzeten, fogarasysok!

Talán még csak most ocsúdtatok fel, de már elég rendesen elkezdődött a 2014-2015-ös tanév. Megvolt az évnyitó, az első találkozások, tesztek, felelések, sokaknak már több jegyük, minősítésük van, mint amire számítottak. Már egészen megszoktuk az új folyosóbeosztást és a termek helyét, méretét, felvettük az iskola szagát, már kirándultunk is egy jót, és most a gólyabálra készülünk... de ez így nem mehet tovább... Nagyszünet nélkül legalábbis semmiképp. Amint látjátok, idén is belevetettük magunkat a munkába. Az első szerkesztőségi ülés kicsit hosszasra sikerült, de ennek örülni kell, hiszen rengeteg újító ötlettel érkeztek a szerkesztők, akik korántsem elégedettek a tavalyi munkájukkal. Úgyhogy reformok következnek a tördelésben, terjesztésben és az újság megjelenésében is. „Képesebbek” leszünk, hiszen újraindul a Művészoldal, és egyből hatalmas pályázatot is indítunk, amire várjuk szebbnél szebb őszi rajzaitokat, ha nyerni szeretnétek. Meglepetés-bemutatkozásokkal folytatódik jövő hónaptól a Egymásról rovat, a hátlapon pedig sudoku is szórakoztat benneteket. A tördelés is diákkézbe került, és ostantól bármelyik szerkesztőnktől vásárolhattok Nagyszünetet, kis- és nagyszünetben egyaránt. Szóval, ha az új kínálat egy kicsit is felkeltette az érdeklődéseteket, lapozzatok minket lelkesen! Ha kedvetek támadt csatlakozni a szerkesztőséghez, gyertek el a következő kiplakátolt gyűlésre! Ha pedig megjegyzésetek, észrevételetek van az újsággal kapcsolatban, ne habozzatok... közöljétek velünk! Mert ha kételkedtetek volna egy percig is, hát jegyezzétek meg, hogy a tavalyi randi idén is marad: ugyanúgy, mint eddig...

... találkozunk Nagyszünetben!

Üdv,

A szerkesztőség

Cikk folytatása

Nagyszünet, 2014 május-június

A tanévben utoljára: üdv, fogarasysok!

Már tényleg a végét járja a tanév, a s figyelmünk, a szor-galmunk, az energiatartalékaink, és persze a tanárok türelme is. Már zajlik a visszaszámlálás, tépkepdjük a naptárlapokat, mint a rajzfilmek börtönlakói. De kitartás, már nem sok van hátra! A jelek szerint a nagy lelkesedéssel dolgozó szerkesztő-ség lendülete elfogyott, ezért a második félévben sokkal több nyűggel járt az iskolaújság cikkeinek írása, szerkesztése. De amint látjátok, nem adtuk fel: az idén utoljára még összepakol-tunk nektek egy kisebb tízórait nagyszünetre. Ha végiglapozzá-tok, találkozni fogtok az áprilisi és májusi események beszámo-lóival (a teljesség igénye nélkül), elbúcsúzhattok a nyolcadiko-soktól, megismerkedhettek két tavaszi hagyománnyal és boly-gónk érdekességeivel. Szó lesz az osztálykirándulásokról, a díj-nyertes tantárgyversenyzőkről, és szokásainkhoz híven a köny-vekről, filmekről és a zenéről is. Lapozzatok érdeklődéssel, hátha találtok kedvetekre való olvasmányt. Akár találtok, akár nem, kritikátokkal, kérdéseitek-kel, javaslataitokkal forduljatok hozzánk bátran, vagy jobbat mondok: szeptembertől álljatok be közénk, hiszen bárkit szíve-sen látunk a szerkesztőség alakuló ülésén! Ígérjük, jövőre igyek-szünk rendszeresebbek lenni, és akkor is megpróbálunk majd utánajárni mindennek, ami érdekelhet titeket, ezért újabb „fogarasys” ínyencségekre számíthattok! Akárhogy is lesz, már előre bejelentjük a következő randit: hát persze, hogy vakáció után is... ...találkozunk Nagyszünetben!

Üdv,

A szerkesztőség

Cikk folytatása

Nagyszünet, 2014 március-április

Itt a tavasz! Észrevettétek, fogarasysok?
Nem volt olyan könnyű észrevenni a tavaszt, sokszor ígér-te magát, hogy aztán hóba fojtsa a reményeinket. De szeren-csére az időjárásnál biztosabb jele is van a tavasz érkezésének. A nagy fogarasys „tavaszi hajtás".
Sajnos, ennek szerkesztőségünk is áldozatul esett, ezért csúszott ismét a márciusi szám megjelenése, amiért bocsánatotokat kérjük. Az is elképzelhető, sőt biztos, hogy jó néhány említésre érdemes dolog kimaradt, de amiről utólag szóltok, azt viszontláthatjátok az áprilisi számban, ahogy eddig is. Ennek ellenére nem voltunk tétlenek, beszámolunk egy két rendezvényről (a teljesség igénye nélkül), megmutatjuk nektek a negyedikeseinket, faggatózunk kicsit a „márciuskáról", a nőnapról, azután pedig a tudomány érdekes vívmányaival kápráztatunk el benneteket.
Dőljetek hátra, olvassatok minket, és ha minden jól megy, nem sokára újra...
... találkozunk Nagyszünetben!

Üdv,
A szerkesztőség

Cikk folytatása

  • 1
  • 2