Március 15 megemlékezés

Március 15-én a Fogarassy Mihály Iskola tanulói büszkén tűzték mellükre a kokárdát így tisztelegve a forradalom hősei előtt. A díszterembe összesereglett tanulókat Lázár Nóra aligazgatónő köszöntötte.

Kedves tanulók, tisztelt kollégák!

1848. március 15-e az a nap, amelyre minden magyar, ünnepe, határon innen és túl. Ezen a napon a márciusi ifjak példaértékű cselekedetet hajtottak végre, amikor szembeszálltak az elnyomó hatalommal, és nem félve a megtorlástól – a legkeményebb fegyverrel , a tiszta szavak erejével indultak harcba. E bátor nemzedék szabadságot kiáltott, utcára vonult, pontokba fogalmazta céljait, nemzeti kormányt alakított, és hozzáfogott az ország gazdasági-társadalmi-politikai átszervezéséhez. A márciusi ifjak 12 egyszerű mondattal elmondták, mi a szándékuk. E 12 pont ma is azt üzeni, hogy mi, magyarok össze tudunk fogni, ki tudunk állni egymásért, a hazáért és gyönyörű szülőföldünkért.

Van mit tanulnunk a forradalmi ifjaktól! Mert bár mi sok szempontból jobb korba születtünk, mint ők, mégis sokszor kevesebb bennünk a lelkesedés, az elszántság és a tettvágy, és hajlamosak vagyunk az önsajnálatra. 1848. március 15-én a márciusi ifjak és a szavukra hallgató pesti polgárok nem keseregtek, nem legyintettek lemondóan, hanem szervezkedtek és cselekedtek. Arany János fél évvel ké- sőbb így emlékezett vissza arra a napra: „… ezerek meg ezerek csoportoztak össze Isten ege alá, ezerek meg ezerek emelték égre kezeiket, s egy szívvel, szájjal mondták Petőfi után az eskü szavait: A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk.” Ezt a lelkesedést, ezt az összefogást kellene gyakorolnunk ma is! Hiszen van még bőven tennivalónk. Szavunkat kell emelnünk a magyar egyetemért, jogainkért, tennünk kell azért, hogy a szülőföldünk egy olyan hely legyen, amely nem elüldözi a megélhetésért küszködőket, hanem keblére ölelve hazavárja távoli tájakra elszakadt fiait.

Fontosnak tartom a közös ünneplést, mert ilyenkor tudjuk a legtisztábban megélni a magyar nemzethez való tartozásunkat, a közös történelmi múltunkat és azt, hogy egy nyelvet beszélünk. A mi nemzedékünk csak álmodni merte, hogy egyszer majd lehet szabadon ünnepelni. Emlékszem nagyapám csak suttogva mesélt arról, hogy milyen volt a nemzeti színű lobogóval feldíszített város. És ez az álomkép számotokra valósággá vált.

Ezen a napon kit állíthatnánk elétek példaképül, ha nem Kossuth Lajost, a lánglelkű forradalmárt, aki azt mondta „Soha le nem mondani, soha el nem csüggedni, ha kell, mindig újrakezdeni”. E szép ünnep alkalmával ezeket a magocskákat próbálom elültetni szívetekbe, hogy tudják, mi dolgotok a világban. Emberség, becsület, erény.

Az ünnepi beszédet, a kórus, a furulyások, a citerások és a VIII. A osztály tanulóinak megemlékező műsora követte, majd a Petőfi szoborhoz vonultunk, hogy részt vegyünk a városi ünnepségen .