November 21-én a IV. Step by Step osztály történelmi nyílt napot szervezett. A több hetes projekt során a gyerekek a saját családjaikban fellelhető régiségek után kutattak, azok múltját, történetét mutatták be az érdeklődőknek: szüleiknek, nagyszüleiknek, diáktársaiknak, tanítóknak, tanároknak.
Az osztálymúzeumban kiállított darabok elődeink szellemi, tárgyi kultúrájának továbbörökítését szolgálják. A következő témaköröket jártuk körbe a bemutatások során:
Írott emlékek, vallási élet
Használati tárgyak és dísztárgyak
Mesterségek, foglalkozások és szerszámok
Háborús emlékek, katonai élet
Közösségi élet, ünnepi viselet, néphagyomány-kaláka
Fényképek és családfa
A gyerekek nagyon ügyesek voltak, köszönet a lelkes és kitartó munkájukért, a mai helytállásukért. A szülőknek köszönhetően finom hagyományos ételeket és süteményeket is kóstolhattunk, amely mintegy megkoronázta a mai ünneplésünket.
Képgaléria: https://photos.app.goo.gl/uKfBGbBXak3jJKtK7
Fény TV tudósítás: https://www.facebook.com/fenytelevizio/videos/210154549879636/
Blénesi Mária és Eigel Katalin tanítónők
A Fogarasy Mihály Általános Iskolában a 2017-2018-as tanévben meghirdetett Gyémántcsiszoló verseny győztese az V.A osztály lett. Ennek köszönhetően június 18-20. között jutalomtáborban vehetett részt az osztály, a csomafalvi Székely Panzióban. A gyerekek ezen a két napon nagyon jól érezték magukat, kedvükre fürödhettek, kirándultak, szabadtéri játékokat játszottak és éhségüket finom ételekkel csillapították. A második helyezett VII.A osztály jutalma is egy kétnapos kirándulás volt.
Mindezekért külön köszönet Hargita Megye Tanácsának a támogatásért, ami nélkül ez az izgalmas tábor nem jött volna létre.
György András osztályfőnök

Képgaléria: https://www.facebook.com/FogarassyMihalyAltalanosIskola/posts/1399679633467523
A megemlékező ünnepséget 2018. május 4-én szervezték Gyergyókilyénfalván dr. Jakab Antal püspök halálának 25-ik évfordulója alkalmából.
Az ünnepségre a gyergyói medence iskoláiból érkeztek gyerekek, három-négy fős csapatokban, akik jelenetet, népdalt, verset, plakátot, néptáncot mutattak be, vagy összehasonlítást végeztek Mátyás király és a püspök között. Olyan csapat is volt, aki a püspök üzenetét fogalmazta meg a mai kor fiataljai számára. A csapatokat a kerület hitoktatói készítették fel. Az ünnepség hálaadó szentmisével kezdődött a kilyénfalvi templomban, utána koszorúzásra került sor a templom kertjében levő Jakab Antal mellszobornál.
Cikk folytatása
Románia Kormánya,a Hargita megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság és Hargita Megye Tanfelügyelőségének közös projektjének megfelelően, minden iskolában megszervezésre került egy találkozó egy ismert "sportemberrel",aktív vagy visszavonult válogatott sportolóval, esetenként olimpikonokkal.
A program célja a sport, a mozgáskultúra népszerűsítése az iskolákban, a gyerekek bevonása minél több sporttevékenységbe, szociális kompetenciák fejlesztése, a csapatszellem, a szolidaritás, a tolerancia és a fair-play megismertetése a tanulókkal és az életminőség javítása.
A mi iskolánkban Molnár Szabolcs volt román válogatott jégkorongozó találkozott és beszélgetett a népes közönséggel, Csiki András Hargita megye Sport és Ifjúsági igazgató és Buslig Gyula kíséretében. Sok érdekességet tudtunk meg a sportoló életből és karrierjéről, majd a gyerekek következtek a kérdéseikkel, míg a legvégén autogramot is kaptak a türelmesek. Szép volt, köszönjük szépen! Jelen voltak a III.A, II.A, E.A, III.Step osztályosok.
Cikk folytatása